Boscolo Conference Centre

Budapest

Rendezvényközpont

Boscolo Konferenciaközpont, rendezvényhelyszín Budapest, konferenciahelyszín Budapest, konferenciaterem, rendezvényterem, bálterem, rendezvényszervezés 

Tekintse meg videofilmjeinket a képekre kattintva

Végigülni egy egész napos rendezvénysorozatot, részt venni akár csak egy néhány órán át is tartó workshopon, figyelni, jegyzetelni, kérdéseket feltenni aztán hozzászólni, mindez komoly megterhelést jelenthet bárki számára.

Nem mindegy tehát, hogy milyen körülmények között, zajlik le egy-egy konferencia, megfelel-e a tervezett rendezvényhelyszín mindazoknak a kényelmi és praktikussági elvárásoknak, amelyeket egy ilyennel szemben általában támasztunk.

A New York Palota kora ősszel Budapesten megnyíló új Rendezvényközpontját már a tervezés fázisában úgy alakították, hogy ne is létezzen olyan majdani igény, amit építészeti megoldásaival, az alkalmazott technikai bravúrokkal ki ne tudna elégíteni ez a konferenciahelyszín.

A most épülő új szárnyban összesen hét konferenciaterem várja majd a vendégeket; mindegyik helyiség természetes fénnyel megvilágított, a két húszfős, a négy, egyenként ötven fős, és a legnagyobb, egyetlen ötszáz fős konferenciateremben is lehet úgy rendezvényt tartani, hogy a nappali órákban a résztvevők szemét nem terheli mesterséges fény, a környezetet pedig a feleslegesen elpazarolt energia.

Takarékos energiafelhasználás és egészséges környezet, ezt is nyújtja a Boscolo új konferenciahelyszíne.

És mindezt a 21. század technikai színvonalán, egyedi kialakítás, letisztult, elegáns formák, minőségi anyagok; dicséri mindez a Ferrari belsőépítész csapatának kezemunkáját.

Termeink

Boscolo Konferenciaközpont, rendezvényhelyszín Budapest, konferenciahelyszín Budapest, konferenciaterem, rendezvényterem, bálterem, rendezvényszervezés 

Tekintse meg videofilmjeinket a képekre kattintva

Tekintse meg új bemutatkozó anyagunkat!

Ahogy belépünk a Rendezvényközpontnak helyet adó új épületszárnyba, azonnal mellbe vág a modernitás. Tágas előcsarnok fogad majd minket, a tér lenyűgöz, alig jutunk szóhoz, de nem hagyjuk magunkat, mert a futurista recepciós pult mögött ránk váró kisasszony azonnal továbblendít minket. Beljebb, a 21. századba. A helyszín: Budapest, 2009.

Az első emeletre megérkezve azonnal 4 konferenciaterem közül választhatunk. A Padova, a Nizza és a Róma konferenciaterem összenyitható, de ugyanakkor el is szeparálható egymástól, mindegyikben beépített hangosítás, vetítővászon és projektor, és egy különleges elnöki pódium; tessék csak szónokolni!

Az első emeleti nagy konferenciaterem sem csak a konferenciákra termett. Lehet itt kérem kiállításokat, hangversenyeket, divatbemutatókat is rendezni; ami pedig mindehhez kell, az rendelkezésre is áll: beépített hangosítás, beépített projektor, vetítővászon.

A második emeleten ott a Business Center, kifejezetten üzletembereknek, és a Nizza terem, nem csak üzletembereknek. Ami rendezvény Budapesten elképzelhető, annak itt helye van.

Mindkettő a szokásos technikai bravúrokkal, csak tessék egy ON-t nyomni.

És hát ki ne maradjon a minőségi vendéglátói szolgáltatás, élménygasztronómia a rendezvény helyszínén.

A design

Boscolo Konferenciaközpont, rendezvényhelyszín Budapest, konferenciahelyszín Budapest, konferenciaterem, rendezvényterem, bálterem, rendezvényszervezés

Tekintse meg videofilmjeinket a képekre kattintva

Marinetti szelleme kísért az új konferenciahelyszínen. Fémek tompa csillogása, a fa pazar erezete, textíliák hűvöse, a letisztult formák, a modern technika, egyáltalán a haladás és a jövő igézete a konferenciatermekben, mindez rabul ejt és elvarázsol az új konferenciahelyszínen. Érezni, ahogy a sebesség, a hajdani futuristák által oly nagyra becsült sebesség elragad minket is, nem lehet ellenállni, és nem lehet nem lelkesedni ezekért a modern, funkciójukban is helytálló formákért és technikáért, a nem tolakodó, de mégis hangsúlyos részletekért, az egész megkomponáltságáért; egyszóval a mai, kortárs olasz designért.

 

Boscolo Conference Centre Erzsébet krt. 9-11.1073 Budapest Tel.: +36 1 8866 111, Fax: +36 1 8866 199Boscolo Hotels - A Member of The Leading Hotels of the World